Chapter 8 No.8

Groll úr (az ifjabb) kimaradt a Troszt kisasszonyoktól. Nem birta el ?ket. Azok az esti kártyázások elviselhetetlenek voltak. Mintha az a sok korom, melyet Troszt úr legényei kikapartak a kéményekb?l, ott keringett volna a leveg?ben. A koromfelh? teli volt villámmal. Troszt mama ugyanis szigorú szavakat ejtett el a gonosz n?személyekr?l, kik hálót vetnek a tisztességes fiatalemberekre. Gonosz n?személyek alatt a Primusz kisasszonyokat értette, kik bóbitás frizurába fésülték hajukat és t?bbet mutatnak g?mb?lyüségükb?l a férfiaknak, mint amennyit szabad.

és példálódzott, hogy vannak leányok, kiknek a lelkét kerekre esztergályozta a jó nevelés, azok a leányok nem néznek soha más férfiakra, mint akinek oltár el?tt fogadnak ?r?k h?séget.

Ilyenkor Klárika szemérmesen süt?tte le vízszín? szemét és olyat sóhajtott, hogy meglebbent a petróleumlámpa t?zpillangója. Groll úr azonban nem látszott észrevenni ezt a sóhajtást és minden igyekezetével azon volt, hogy megszabaduljon. A k?zéps? Primusz kisasszony csalogatta, aki olyan kedvesen tudott kacagni, mint az iskolai csengety?, mely hazaszólítja a leányokat. Ha csak tehette, elszaladt az Ezüst Csillag-ba, hogy egy percre, egy pillanatra lássa a második galambot. Nem t?r?d?tt azzal, hogy megmosolyogják er?lk?dését (mindig vérpirosra melegedve rohant be), nem vette figyelembe Trosztné megjegyzéseit, hanem elfogta Icát egy-egy másodpercre és bolondos vallomásba fonta szerelmét. Mert szerelmes volt, egészen komolyan szerelmes, úgy, mintha még élt volna benne Garai. Szerelmes volt egész tudatosan és amikor magára maradt, mint jó üzletember felállította a mérleget.

– El fogom venni Icát, mondotta, elveszem, ha még úgy gorombáskodik is az ?reg...

Mert az ?reg Groll, hiába, veszedelmes férfiú vala. Nem lehetett tréfálni vele és nem voltak gy?ngeségei. Olyan volt, mint egy f?k?nyv, vagy mint valami frissen rajzolt terv, mely életet van hivatva adni egy bérpalotának és ezzel a hideg, józan, fantáziátlan emberrel kellett szembe kerülni a derék ifjúnak.

Százszor elgondolta, hogy mit mondjon majd neki, hogy hogyan kezdje, de nem tudott kiokosodni semmit. Riadtan, megrémülve, leterrorizálva húzódott vissza a kezdett?l és az egészb?l nem maradt meg semmi, csak az elhatározás:

– Feleségül fogom venni Icát. ? lesz a feleségem...

Amikor egy-egy pillanatra magára maradt Icával (sok udvarlója volt, hiszen másnak is volt szeme), erre célozgatott. Amikor egy-egy kijelentést tett, sietett alátámasztani:

– Ezt nem mint Garai mondottam, Ica...

Trosztéknak mindez a fülébe jutott. Troszt mama el?sz?r taktikával dolgozott. Hosszúra nyujtotta a vacsorákat, meg a kártyát, de Grollon nem lehetett kifogni. Kés?bben j?tt és el?bb szaladt be egy-egy félórára a tánchoz. Ica ilyenkor tréfásan megfenyegette:

– Siessen, Troszték már türelmetlenek.

Groll úr elpirult:

– Nem sokáig fogok odajárni...

Napokig, hetekig fogadkozott, gy?jt?tte az elhatározást, de mire este lett, elpárolgott bel?le. Nem mert Fábián úrral kikezdeni.

Egyszer aztán mégis elmaradt. T?rtént, hogy Troszt mama megelégelte a Primusz kisasszonyok garázdálkodását. Kül?n?sen azóta, hogy a legnagyobbnak báró csapta a szelet. Amikor aztán egy este elj?tt Groll úr, nyiltan megmondta neki:

– Groll, válasszon a két lány k?z?tt. Vagy az enyémet, vagy pedig azt a perszónát.

Troszt mama ugyanis pszichológus volt és ismerte a fiatal úr minden gy?ngeségeit. Tudta, hogy azzal a kérdéssel meg lehet szorítani és le tudja hengerelni. Ez a kérdés ugyanis felidézte Fábián urat, akivel Groll úr nem mert szembefordulni. De Troszt mama csalódott. Mert Groll úr f?lemelkedett:

– Már régen választottam, mondotta, csak nem akartam magának megmondani.

Szólt és illedelmesen elbúcsúzott a tisztes familiától. Megindult az Ezüst Csillag felé. útk?zben kellemetlen gondolatok zümm?gték k?rül, mint a darazsak.

– Meg fognak verni, mondotta keser?en, meg fog verni az ?reg...

Pedig ezúttal nem lett senki, akit felel?ssé lehet tenni az ütlegekért, hiszen Garai megsemmisült.

– érte kapom, gondolta és megvigasztalódott. úgy ment be a táncterembe, mint valami mártir. Boldogan, büszkén, mint aki jogot szerzett a boldogsághoz. Szinte látta, hogy g?rbül mosolyra Ica szája, aki csak azért nem nyilatkozott, mert tudja, minden este Trosztéknál tudja ?t.

Benn a teremben sercegtek a lángok és Rosetti úr kedvtelenül kalimpálta a quadrillt. Knill Erasmus mintha beteg lett volna, úgy gunnyasztott a pódiumon. Popelka mester pedig minden pillanatban a tobákos szelencéhez nyúlt és nagyokat tüsszentett a táncmelódiába. ? is betegnek, meggyomrozottnak látszott és alig hallható hangon dirigálta a kolonnokat.

Groll úr az els? pillanatban észre sem vette a változást, de néhány perc múlva tisztán látott mindent. A táncosok k?zül ugyanis hiányzottak a Primusz kisasszonyok. és egyszerre üresnek tetszett a terem, gyerekesnek, kómikusnak az egész kerget?dzés.

– Hol lehetnek? – kérdezte megh?kkenve magától. – Vajjon hol lehetnek?

Alig várta, hogy vége legyen az els? figurának. Akkor aztán odasettenkedett Popelka úrhoz:

– Hol vannak a Primusz kisasszonyok?

– Nem tudom, felelte idegesen a mester, én semmit sem tudok! Kérdezze meg Magdolna kisasszonytól.

Groll úr k?rülnézett és megkereste szemével Magdolnát. A vénlány sápadtnak, idegesnek látszott nagyon és három sohasem látott leánynak magyarázott valamit. A lányok csinosak voltak és kihívóan ?lt?ztek, mint a szinészn?k a korzón. Er?sen igyekeztek a kislányt alakítani, mik?zben Magdolna kisasszony szeme s?r?n tapogatódzott a mennyezeten. Ott, ahol azok a rácsok voltak.

Groll nagynehezen elkapta Magdolnát. T?le is ugyanazt kérdezte, amit Popelkától:

– Hol vannak a Primusz kisasszonyok?

Magdolna kisasszony pofacsontján két v?r?s folt gyúladt:

– Ne is említse kérem azokat a személyeket...

Groll úr megh?kkent:

– Mit? Mit tetszett mondani?

– Azt kérem, hogy k?z?nséges személyek, hálátlanok! T?nkre tették az iskolám hírnevét!

Groll úr most már forróságot érzett:

– Mi t?rtént velük?

– Képzelje, a Manci elsz?k?tt a báróval. Ilyen skandalum! Ilyen szégyen!

Groll úr lelkér?l rettent? nagy súly esett le. Sokkal rosszabbtól tartott. Megk?nnyebbülten sóhajtott f?l és így szólt:

– Na és a másik kett?? Azok csak nem sz?ktek el?

– Majd fognak, felelte mérgesen Magdolna. De ide t?bbé nem teszik be a lábukat! Megüzentem nekik! Megmondtam...

Alig hogy elpattogott ez a néhány szó, kinyílt a terem és – megjelent a Primusz-lányok mindig mosolygó arca. Mancika boldog, büszke fejtartással támaszkodott a báró karjára, a szeméb?l a boldogság sugárzott. Ica és Stefi éppen úgy nevetgéltek, mint mindig. Mulattatta ?ket az elképpedés. Knill Erasmus gixert sikoltott a heged?n, a párok ?sszegabalyodtak, Popelka pedig zavarában ?sszecserélte az egész figurát.

Magdolna arca t?zbe borult és vad indulattal mozdult meg, hogy feléjük menjen. De Groll úr eléje állt:

– Mit akar velük?

– Ki fogom dobni ?ket! Kidobom!

Groll úr azonban megfogta a karját:

– Meg ne próbálja, mert velem gy?lik meg a baja!

Magdolna kisasszony megh?kkent. Még sohasem látta Groll urat ilyen er?snek, határozottnak.

– T?nkre tettek, – mondotta, – t?nkre tettek...

Groll úr rámordult:

– Most már elég legyen!

Magdolna kisasszony megrokkant, ?sszeg?rnyedt. érezte, hogy minden elveszett. Groll Fábián fiával nem lehet kikezdeni, kül?n?sen akkor nem, amikor az ?vé az Ezüst Csillag. Bért esztend?k óta nem fizetett, ezzel aztán kiszolgáltatta magát Grolléknak kegyelemre. Tehetetlen dühében nem tudott mit tenni. Egyideig fulladozott, aztán odament ahhoz a három ujonnan beszerzett leányhoz és rájuk szólt:

– Elmehettek... Hordjátok el magatokat!

A három leány húzódozó mozdulatot tett. Magdolna kisasszony az ajtóra mutatott és kemény, parancsoló szóval rájuk csattogott:

– Mars!

A három lány riadtan húzódott ki, Magdolna kisasszony pedig két karját keresztbefonta a mellén és alázatosan, engesztel?en, esdekelve arra a három rácsos ablakra nézett. Mintha azt mondta volna:

– Bocsáss meg, uram!

Groll úr odag?rdült a Primusz kisasszonyokhoz. Melegen gratulált Mancikának. Aztán Icához csatlakozott és odasúgta neki:

– T?bbé nem megyek a Trosztékhoz! Szakítottam velük!

– Nehéz volt?

– Nagyon, – felelte ?szintén, – nagyon. A neheze csak most k?vetkezik, ha megtudja az apám.

Ica ártatlanul kérdezte:

– Akkor minek tette?!

– Maga miatt tettem, – felelte Groll úr, – hiszen tudja... Maga miatt, mert magát szeretem és magát fogom feleségül venni...

Ica megint csak nevetett.

– Err?l beszélünk még, Groll úr. Tudja, most Manci van m?soron. Nagyon nehéz dolog, mert tudja, hogy az a báró így naplopó...

– Tudom, – felelte Groll úr, – de majd én csinálok valamit. Nekünk sok mindenféle ember kell. Még olyan is, aki ?lt?zk?dni tud. Ez a báró pedig tud, hogy az ?rd?g vigye el...

Ica hálásan szorította meg Groll úr kezét.

– K?sz?n?m, – mondotta, – én hálásabb leszek...

Groll úr arcán kivilágosodtak a szepl?k, mint a hirtelen f?lcsappantott villamos-g?mb?k. A Rozetti belevágott a zongorába. Knill Erazmus heged?vonója alól ünnepiesen szállt a menüett. A párok lassan, méltóságosan mozogtak, hajbókoltak, mint a pávamadarak. Popelka úr egy pillanat alatt elfelejtette a kellemetlen intermezzót és f?lragyogó szemmel dirigálta a kisleányokat. A legszebb volt valamennyi k?z?tt Mancika, akit csodálkozva bámultak a t?bbiek, kik érezték rajta a regényt. ?ssze-?sszesúgtak és minden irigység nélkül mondogatták:

– Olyan, mint egy hercegkisasszony...

Pedig csak bárónénak készült.

A báró olyan volt, mint a játékos, aki mosolyogva titkolja veszteségét. Amikor hazakísérte Mancikát, megigérte neki, hogy mire tavasz lesz, feleségül veszi. úgy érezte, soha nem mondott semmit nehezebben, mint ezt a két mondatot. Amikor visszafordult, megbánta f?llobbanását, de érezte, hogy mást nem tehetett. Aztán lehajtott fejjel f?lballagott a palotába és sóhajtva nyomta meg a csengety?gombot:

– Ki fognak dobni, – konstatálta, aztán szomorúan tette hozzá:

– Még csak ki sem használtam a vén szamarat.

Sejtelme nem csalta meg. Mert alig hogy levetette a kabátját, megjelent a bels? inas.

– Mikor tetszik elvitetni a holmiját? – kérdezte szemtelenül, mire a báró nyugodtan felelt:

– Most mindjárt, mert két óra múlva utazom...

?sszeszedett mindent és kocsit hozatott. F?lrakta a sárga táskákat és elhajtatott.

– Ezt is megjátszottam, – mondotta nyugodtan, aztán arra gondolt, hogy ezután mi lesz.

– Sehogy még sohasem volt, – állapította meg, aztán füty?részni kezdett.

– Csak ne volna olyan átkozottul szép és szerelmes az a gyerek, – mondotta, – talán lehetne valamit csinálni vele.

Mert a báró is férfi volt és bele volt oltva a férfiirigység, mely nem engedi át másnak azt, akit a magáénak tudott. Ha nem lett volna férfi más a világon, szó nélkül otthagyta volna Mancikát. Igy azonban nem mert ellépni mell?le, mert félt. Félt attól, aki melléje fog tolakodni, aki utána k?vetkezik. és ekkor er?s, nagy elhatározással maradt annál, amit Mancikának mondott:

– El fogom venni...

Primuszéknál nagy lett a f?lfordulás, amikor Mancika bejelentette a dolgot. Icának szólt el?sz?r. Büszkén, diadalmasan:

– A báró el fog venni. Megkérte a kezemet.

– Mire? – kérdezte Ica, de Manci nem felelt. G?g?sen, h?v?sen végigmérte hugát, aztán az anyjához fordult:

– Tavasszal asszony leszek! Báróné...

A derék asszonyságnak torkán akadt a szó. Erre igazán nem számított. Meglepte, megrohanta a dolog. Akkora tisztelettel nézett Mancira, mint a háziúrra, aki személyesen szokott j?nni a házbértartozásért. Lelkében egyszerre megjelentek a délibábok és elhozták neki a b?, zsirbafulladó élet illatát. Szótlanul, megillet?dve állt a kislány el?tt, aztán alázatosan szólt:

– Aztán, Mancika, ne felejtsd el, hogy anyád vagyok...

Ica, aki ott állott mellettük, hangosan f?lkacagott. Nem volt semmi érzéke a szép jelenetekhez...

Groll úr azon az estén gondolkozva ment haza. Mennél k?zelebb ért házukhoz, annál lassabbra fogta lépését.

– Meg fognak verni, – gondolá szomorúan, – az ?reg nagyon rabiátus ember...

Lassan zárta ki a nehéz t?lgyfakaput és lábujjhegyen osont végig a folyosón. Magára zárta az ajtót, hogy valahogy kitolja az ?reg haragját. Arról ugyanis meg volt gy?z?dve, hogy Trosztné els? útja ide vezetett. Ismerte a stílust és szeretett volna túlesni a gorombaságon. Most azonban nehezebbnek igérkezett:

– Nem fogok engedni, mert Ica tisztességes leány...

Budán ugyanis nem volt eset, hogy valakit megvertek volna tisztességes leány miatt.

Groll úr meggyújtotta a lámpát és sokáig t?prengett. Esti tíz óra volt, ilyenkor szokott aludni menni az ?reg. Hirtelen valami nagy, sohasem érzett elszántság fogta meg. úgy érezte, hogy rettent? nagy er? szállotta meg. F?lállott, kinyújtotta tagjait és megindult az ?reg úr szobája felé.

– Meg fogom mondani neki, – szólt keményen, – majd beszélek vele...

Bekopogtatott, de nem kapott választ. Benyitott, A szoba s?tét volt, csak a kályhából szóródott ki valami láng és arabeszkeket rajzolt az ódivatú bútorok falára. Groll úr visszah?kkent, amikor megnézte az ágyat, mely puha és érintetlen volt. Ha Fábián úr nadrágszijjal csapott volna az arcába, sem rendült volna meg ennyire. Mert az ?reg harminc esztendeje, hogy nem maradt el soha tíz óra után.

Groll úr lecsoszogott Gruberl nénihez. F?lverte az ?regasszonyt:

– Mi van a papával? – kérdezte ijedten.

Gruberl néni f?lült az ágyban és keresztet vetett:

– én nem tudom, de ha így tart, itthagyom a házat!

– Miért, Gruberl néni?

– Mert az úr elvesztette az eszét. Festi a haját és napok óta éjfél után j?n haza. én nem tudom elviselni ezeket a szemérmetlen dolgokat!

Groll úr gondolkozni kezdett. Ez csakugyan nagy dolog. Mert az nem egyszer megt?rtént, hogy Fábián úr elvesztett százezer forintot egy új épületnél, de soha nem j?tt tíz óra után haza. Ennek nagy okának kell lennie. Groll úrban f?lébredt az erk?lcs, mely benne szunnyadozott ereiben.

– Majd én beszélek vele, – mondá és lefeküdt. Nyomban elaludt. Nem félt a nadrágszíjtól. Csak annak van joga nadrágszíjhoz nyúlni, aki tíz óra el?tt fekszik.

Másnap reggel azonban elpárolgott bátorsága. Az ?reg Grollnak ugyanis rossz kedve volt. Maga elé rendelte a pallérokat és leszidta ?ket kegyetlenül. Groll úr (az ifjabb) jónak találta elodázni a beszélgetést. Mert az ?regnek esetleg rossz a memóriája és elfelejtkezik, hogy tíz óra után került haza. és nem lehet tudni, nem próbálja-e ki fiacskája fejének ellentállóképességét.

Groll úr (az ifjabb) tehát elillant. Elment egy építkezéséhez, melyet maga vezetett, hogy ki ne essék az üzleti fogásokból.

Alig, hogy kitette a lábát, megérkezett Trosztné. Az arca kikelt magából és alig várta, hogy Fábián mester befejezze a pallérokat.

– Igy kell bánni ezekkel a disznókkal, – mondá Fábián mester nagy ?nérzettel és az irodába tuszkolta leend? nászasszonyát.

– Mi jó hozta ide? – kérdezte barátságosan.

– Nem jó, – sápítozott Trosztné, – a fia tudniillik nem hagyott f?l azzal a perszónával!

Fábián mester csodálkozva nézett a vénasszonyra.

– Micsoda perszónát tetszik érteni?!

– Azt a puccosat! Azt a rafinirozottat! Most is oda jár hozzá és tegnap megmondta, hogy elhagyja az én Klárikámat!

Fábián úr arca g?mb?ly?dni kezdett:

– Biztos maga, hogy a fiam nem hagyta abba azzal a n?személlyel?

Trosztné hevesen billegett a fejével:

– Igaz és biztos vagyok! A magam szemével láttam ?ket!

Fábián úr erre elkacagta magát. Egészséges tüdeje kalapálva dohogott. Trosztné sért?d?tten állt f?l.

– No, ha magának olyan mulatságos, nekem nem az.

Szólt és megfordult. Magára hagyta a nevet? embert.

– Még csúfot is ?znek a tisztességes asszonyból, – mondotta elmen?ben Gruberl néninek, aki az égnek emelte a szemét:

– Sz?rny? dolgok kezdenek lenni ebben a házban...

Trosztné teli haraggal ment el a Groll-házból. Odahaza sz?rny? patáliát csapott. Azért, hogy t?bbé ki ne merjék ejteni el?tte Grollék nevét.

– Elzüll?tt emberek, – mondotta azzal a megvetéssel, mellyel a tisztes polgárok a tisztességtelenekt?l elfordulnak és délután elballagott Muttermayernéhoz. Muttermayerné asszony ujsággal szolgált. Hogy azoknak a személyeknek kezdi f?lvinni az Isten a dolgukat. A legid?sebbet el fogja venni egy báró.

– Csak az ilyenek csinálnak szerencsét, – mondá Trosztné és elhallgatott. Ez a báró neki is imponált. Elmen?ben beszólt a f?szereshez, aki szintén a legnagyobb tisztelettel beszélt a Primusz-kisasszonyokról. Amióta behurcolkodtak, nagyszer?en megy a trafik. A gavallérok megveszik az egész raktárt és a bélyegeket.

– De a h?lgyek hitelre vásárolnak, ugy-e? – kérdezte Trosztné.

– Nem, – mondá Warmpoltzter úr, – már mindent kifizettek.

Azt ugyanis nem merte elárulni, hogy Groll úr (az ifjabb) elintézett mindent. Az ilyen üzleti titkot nem szokás kibeszélni. Trosztné, mint a megvert vezér, szomorúan, let?rve ballagott haza...

Amikor Groll úr (az ifjabb) találkozott az ?reggel, az ?reg úrból elszállt a jókedv. Bosszúsan mordult a fiára:

– Mi bajod van a Trosztékkal megint!

– Semmi, – felelte Groll úr, – csak meguntam ?ket. Nem lehet elviselni azt az ?regasszonyt...

– Ebben igazad van, – mondá az ?reg, – de azért nem kell velük gorombának lenni...

Groll úr (az ifjabb) nagy csodálkozásában elfelejtette el?hozni azt, amit akart. De meg nem is volt ajánlatos. Rohammal nehéz elfoglalni a várat, kül?n?sen az olyan nehéz építés?t, amilyen az ?reg. Most megint elkezdte a sétát a kedves utcán és elbeszélgetett az ablakban Icával. A leány egyszer csak elunta és leszólt neki:

– J?jj?n be Groll úr, hideg van nagyon...

Muttermayerné, aki a szemk?zt való házból leste a fiatalokat, majd leszédült az emeletr?l.

– Nem érdemes tisztességes leánynak lenni, – mondá szomorúan és leeresztette ablakán a függ?ny?ket. Félt, hogy esetleg be talál látni az asztalosékhoz és ? nem tudja elviselni az erk?lcstelen dolgokat. Mert az a személy esetleg át?leli Groll úr vállát és az ilyesmi rossz hatással van az idegekre...

Groll úr bement. A szobában ketten voltak, Ica meg Stefike. Stefike egy alkalmas pillanatban kisurrant és magukra maradtak mind a ketten. Ica arca csodálatosan fehér volt, szinte világított. Kék szeme sugárjátékot vetett, mint amikor az akvamaringy?r?re kékerny?s lámpán keresztül illanik a fény.

Groll úr szíve úgy kopogott, mint a tótok csákányai az ?reg házak falán. A torka fulladozott, a keze remegett.

– én szeretem magát, – szólt er?lk?dve, – én nagyon szeretem, Ica kisasszony...

Ica hallgatott és csodálkozva nézett a szepl?s fiúra.

– J?jj?n hozzám feleségül, – folytatta, – nálam jó dolga lesz...

Ica szeliden megfogta Groll úr kezét:

– Ne haragudjon rám Groll úr... én szeretem magát, mint a barátomat. De nem lehetek a felesége, mert már más megkérte a kezemet. Tudja a Fazekas, a patikus, aki a maguk utcájában lakik... Ugy-e, nem haragszik?...

Groll úr lélekzete elfult. A k?nnyek keresztült?rtek szempilláin.

– én nem haragszom, – mondotta, – én nem tudok magára haragudni...

A k?nnyek végigperegtek arcán, a szél odakint felsuhogott. Groll úr úgy érezte, hogy most szállt el a második galamb.